2006. február 26.
Herczeg Artúr
Az Aeon Flux egy vérbeli amerikai Sci-Fi. Az alaptörténet szerint adott egy világ, ahol vírus pusztított, és egy városnyi ember maradt életben. Az emberek elt?nnek, az ellenállás a kormány ellen dolgozik. Minden adott egy jó kis esti szórakozáshoz.
Maga a film izgalmas volt, látványos, és néhol kifejezetten gusztustalan. Bizonyos dolgokat én azonban nem mutattam volna, mint például a b?r alá ültetett, és onnan kilátszó implantátum birizgálását sem. Mindenesetre látványos és szórakoztató a történet. Ennek ellenére valahogy nem tudtam levetk?zni azt az érzést, hogy mikor jön már valami igazán érdekes, mikor történik valami igazán nagy fordulat, esetleg mikor lesz valami morális mondanivaló. Én nem vagyok oda azokért a filmekért sem, melyek túlhasználják a “lassan mozogj, tovább élsz” (lassított képkockák) jeleneteket. Márpedig szerintem itt ez megtörténik.
A kamerakezelés nagyon szép, a n?i testek pedig kiemelt szerephez jutnak — a harci jelenetekben. Érdekes módon szinte minden f?szerepl?, aki legalább egyet rúg, az n?. Mondjuk az tény, hogy a látvány kellemes.
Tehát úgy érzem, hogy maga a film jó, látványos, izgalmas, de nem kell t?le túl sokat várni. Azonban nem értem, hogy hova lettek azok a jó kis XX. század eleji sci-fi és horror filmek, amik nem a látványért, hanem a súlyos mondanivalóért készültek. Én nagyon vágyom rájuk. Ezek szerint más nem?
Link: Aeon Flux (2005) — IMDb
Link: Aeon Flux — Hivatalos weboldal
Kapcsolódó tartalom:
|
Blade Runner ||
Army of Darkness ||
The Quiet Earth ||
Serenity ||
Doom |
Kategória: Filmek |
3 megjegyzés »
2006. február 25.
Herczeg Artúr
Egy friss kutatás alapján úgy t?nik, hogy a homoszexualitást gének okozzák, mégpedig az anya génjei.
Az anyának két X kromoszómája van, az apának egy X és egy Y. Érdekes módon az anya csak az egyiket X kromoszómát használja, a másikat inaktiválja, labdaként összegöngyöli a szervezet. Hogy melyik X kromoszómával történik ez, az véletlen. Ha ez az inaktiválás nem történik meg, akkor a kromoszóma-többlet olyan kórokat okozhat, mint a Down szindróma (a 21. kromoszóma többszörös jelenléte).
42 anyánál, akiknek legalább két gyermekük volt homoszexuális, mindig ugyanaz a kromoszóma volt kikapcsolva. Ez a heteroszexuális gyermek? anyáknál mindössze 4%, egy homoszexuális gyermek? anyáknál pedig 13 százalék.
Bár a minta elég alacsony (42 anya), elgondolkodtató az eredmény. Ha tényleg kiderül, hogy a homoszexualitás egy “egyszer?” betegség — vagy inkább nevezzük állapotnak —, amit meg lehet el?zni vagy gyógyítani lehet, az gyökerest?l meg fogja változtatni az aktuális világképet, és a homoszexuálisok társadalmi helyzetét is.
Link: Mom’s Genetics Could Produce Gay Sons
Kapcsolódó tartalom:
| No related posts |
Kategória: Kategorizálatlan |
Nincs megjegyzés »
2006. február 23.
Herczeg Artúr
A regisztrációs adatbázis (Registry) az a hely, ahol a Windows a legtöbb beállítást tartalmazza. A The Old New Thing blogban olvastam arról, hogy hogyan is érdemes kezelni a registryt. Nagyon érdekes, hogy egy kulcs megnyitásának, olvasásának és lezárásának költsége 60.000 és 100.000 processzor ciklus közé tehet?. Abban az esetben, ha csak megnyijuk a kulcsot és nyitva tartjuk, akkor ez a költség 15.000 és 20.000 processzor ciklus közé tehet?.
(tovább…)
Kapcsolódó tartalom:
|
Monad registry ||
Monad objektumok ||
CodePlex forráskód kezelés |
Kategória: .NET, Windows |
Nincs megjegyzés »
2006. február 22.
Herczeg Artúr
Legújabb piackutatási adatok szerint a Windows szerverek 17.7 milliárd dollár értékben keltek el 2005–ben, míg a Unix 17.5 milliárd dollár értékben talált gazdára. Az értékeket az IDC vállalat Server Tracker jelentése tartalmazza, melyet 1996 óta vezetnek.
Ez elég izgalmasan — és a Windows rendszergazdáknak szívet melenget?en — hangzik, azonban én egyetlen dologban tennék kérd?jelet a dolog végére. Ez pedig egyetlen szerver ára lenne. Kérdés, hogy mi fontosabb: mennyire fontos pozícióba és mennyiért kelt el egy szerver, vagy hogy mennyit tudtak bel?le eladni. Erre a cikk nem tér ki, viszont szerintem e nélkül igen nehéz képet alkotni. Mindenesetre a számharcban mostmár a Windows tábornak is van egy komoly fegyvere.
Link: Windows bumps Unix as top server OS
Kapcsolódó tartalom:
|
Linux szálkezelés Windowson ||
getaddrinfo ||
Windows árak ||
User-agent strings ||
Windows nélküli laptopok |
Kategória: Windows |
Nincs megjegyzés »
2006. február 22.
Herczeg Artúr
Általában valami motiválja az embert, célokat, álmokat, vágyakat kerget. Minden rezdülés, mozdulat, tett, cselekedet egy újabb lépés a beteljesülés felé. Én magam is ezekt?l vagyok vezérelve, még ha ezek mások számára nem is láthatóak, nem egyértelm?ek. Néha úgy t?nhet, hogy csak úszom az árral. Gyakran magam is elgondolkodom azon, hogy merre vezet utam, hol fogok megnyugvásrta lelni.
A helyzetem gyakran nem úgy alakul, mint ahogy ezt elképzeltem. Néha teljesen kilátástalan, reménytelen. Ami er?s várnak t?nt, az hirtelen fellegvárrá válik. El?tör a rémület, a tehetetlenség, a reménytelenség. Nem mutatkozik kiút. Rohanás vaksötétben — egyenesen a fal felé. Ebben a helyzetben mindenki hajlamos az összeomlásra, a szakadék szélén érzi magát, tele sötét gondolatokkal, rémálmokkal, rettegéssel. Az eddig világos és egyenes út hirtelen a homályba vész.
(tovább…)
Kapcsolódó tartalom:
| No related posts |
Kategória: Életképek |
Nincs megjegyzés »